Első nap az oviban és éves nyitvatartás

Óvodánkba a nevelési év bármely szakában – létszámtól függően – lehet csatlakozni.

Az új gyermekek felvételénél elsődleges szempontunk az, hogy a jelentkező család úgy érzi-e, nálunk lesz jó helyen gyermeke. Szoros együttműködésben, szakmai és érzelmi szempontokat figyelembe véve együtt határozunk a bekerülésről.

A befogadás időszaka személyre szabott: igyekszünk minél inkább a gyermek és a család igényeihez alkalmazkodni. Előfordul, hogy egy-két napon belül felszabadultan velünk marad egy újonnan érkezett kisgyermek, de ha szükséges, akkor partnerek vagyunk abban is, hogy napokig bent legyen a szülő a csoportszobában, a folyosón… egészen addig, amíg a gyermek biztonságban nem érzi magát nálunk.

Fontosnak tartjuk a későbbi hetek, hónapok során is a szoros kapcsolattartást a szülőkkel, a napi rövid kommunikáció mellett fogadóórákon, szülői esteken is lehetőséget biztosítunk a gyermekekkel kapcsolatos információk állandó megosztásához.

A gyermekek az oviban váltócipőt hordanak, váltóruhát is kérünk a családtól, s szükség van pizsamára, fogkefére és ha szükséges, alvós plüssre, illetve pelenkára abban az esetben, ha a kisgyermek még nem szobatiszta. Ezeket már az első napon érdemes hozzánk behozni!

Óvodánk egész évben nyitva tart. Az ünnepekhez és törvényileg szabályozott szabadnapokhoz alkalmazva zárunk csak be, illetve a nyaranta esedékes felújítási munkálatok idejére (július utolsó és augusztus első hetében).